Máltai Tanulmányok

40 Episodes
Subscribe

By: Máltai Tanulmányok

A Máltai Tanulmányok - a segítő szakma lapja. A Máltai Szeretetszolgálat negyedéves folyóirata, amelyet unikális módon egy segélyszervezet ad ki, akadémiai elfogadottsággal, tudományos igénnyel és ingyenesen.Szándékunk szerint a humanitárius munkához kapcsolódó területek elismert szakértőinek írásait publikáljuk, hogy ezen keresztül reflektáljunk a minket körülvevő világ fontos kihívásaira. A lapot negyedévente egy kerekasztal beszélgetés keretében mutatjuk be, ennek rövidített változatát podcast formájában is meghallgathatják.

A lakás alap - kellene hogy legyen. Lutár Balázs, az MR Közösségi Lakásalap ügyvezetője
Last Thursday at 1:14 PM

Szegénység, alacsony iskolai végzettség, korlátozott munkaerőpiaci lehetőségek, megélhetési problémák, életminőség romlása – ki lehet-e szállni ebből az ördögi körből? Hogyan lehet azoknak a lakhatását biztosítani, akik a bérleti piacon nem tudnak lakáshoz jutni? Lehet-e a szocális alapon lakáshoz jutókat segítve a rossz állapotú magyar ingatlanállomány fejlesztéséhez is hozzájárulni? Az MR Közösségi Lakásalapnál nem csak fedelet adnak azok feje fölé, akik másképp nem tudnának otthont találni, de szociál...

Múltunk a jövőnk? A transzgenerációs terhekről Vaskó Márton családkonzulenssel
Last Thursday at 1:08 PM

👨‍👩‍👧 Mentális problémáink jó részének családi, transzgenerációs gyökere van – vallják a családterápiával foglalkozó szakemberek - de épp ezért felmerül a kérdés: lehetséges-e megszakítani egy nemzedékről-nemzedékre húzódó láncolatot?
👥Vaskó Márton Pétertől azt is megtudjuk, felmenőink vagy kortársaink vannak-e ránk jelentősebb hatással és hogy az előző generációk által megélt méltánytalanságok feldolgozása hogyan vezethet társadalmi szinten is változásokhoz.
📲A családkonzulens szakember által a Máltai Tanulmányok "Mentális egészség...

Múltunk a jövőnk? A transzgenerációs terhekről Vaskó Márton családkonzulenssel
Last Thursday at 12:59 PM

👨‍👩‍👧 Mentális problémáink jó részének családi, transzgenerációs gyökere van – vallják a családterápiával foglalkozó szakemberek - de épp ezért felmerül a kérdés: lehetséges-e megszakítani egy nemzedékről-nemzedékre húzódó láncolatot? 👥Vaskó Márton Pétertől azt is megtudjuk, felmenőink vagy kortársaink vannak-e ránk jelentősebb hatással és hogy az előző generációk által megélt méltánytalanságok feldolgozása hogyan vezethet társadalmi szinten is változásokhoz. 📲A családkonzulens szakember által a Máltai Tanulmányok "Mentális egészség - gener...

Futurisztikus megoldások a leghátrányosabb falvakban: telemedicina Máltai módra
02/24/2025

Kardiológus, pulmonológus, endokrinológus, szemész orvos vizsgálja a betegeket többszáz kilométer távolságból: a hátrányos helyzetű falvak lakói számára házhoz jön a szakrendelés a ⁠Magyar Máltai Szeretetszolgálat ⁠telemedicinális programjának köszönhetően.
Nagy Ferenc, a Szeretetszolgálat egészségügyi területért felelős szakmai vezetője ⁠bevezet a jövő orvostudományi megoldásaiba⁠, és megtudjuk, jöhetnek-e robotnővérek az idősotthonokba, és lesz-e munkája az orvosoknak, ha teret nyer a mesterséges intelligencia.
A ⁠Máltai Tanulmányok ⁠...

Futurisztikus megoldások a leghátrányosabb falvakban: telemedicina Máltai módra
02/24/2025

Kardiológus, pulmonológus, endokrinológus, szemész orvos vizsgálja a betegeket többszáz kilométer távolságból: a hátrányos helyzetű falvak lakói számára házhoz jön a szakrendelés a Magyar Máltai Szeretetszolgálat telemedicinális programjának köszönhetően.
Nagy Ferenc, a Szeretetszolgálat egészségügyi területért felelős szakmai vezetője bevezet a jövő orvostudományi megoldásaiba, és megtudjuk, jöhetnek-e robotnővérek az idősotthonokba, és lesz-e munkája az orvosoknak, ha teret nyer a mesterséges intelligencia.A Máltai Tanulmányok...

Előítélet, diszkrimináció, szociális kirekesztés-Mike Nimród a mesteséges intelligencia veszélyeiről
02/05/2025

💭 Valóban állástalanná tesz-e minket, ha minden munkát képesek lesznek elvégezni a robotok? Hogyan és mire használjuk az MI-t, milyen etikai aggályok merülnek fel a technológia alkalmazásával kapcsolatban, és van-e istenképe a mesterséges intelligenciának? Mike Nimród a Máltai Tanulmányok "Technológia a társadalom szolgálatában" című lapszámában ⁠járta körül⁠ azt, milyen módon küszöbölhetjük ki az MI keltette torzításokat: az előítéletet, diszkriminációt és gazdasági egyenlőtlenségeket.
A "Technológia a társadalom szolgála...

Előítélet, diszkrimináció, szociális kirekesztés- Mike Nimród a mesteséges intelligencia veszélyeiről
02/05/2025

💭 Valóban állástalanná tesz-e minket, ha minden munkát képesek lesznek elvégezni a robotok? Hogyan és mire használjuk az MI-t, milyen etikai aggályok merülnek fel a technológia alkalmazásával kapcsolatban, és van-e istenképe a mesterséges intelligenciának?
Mike Nimród a Máltai Tanulmányok "Technológia a társadalom szolgálatában" című lapszámában járta körül azt, milyen módon küszöbölhetjük ki az MI keltette torzításokat: az előítéletet, diszkriminációt és gazdasági egyenlőtlenségeket . A "Technológia a társadalom...

Kádár-kor lakhatási szegénysége - Grexa Izabella történész
01/17/2025

A szocializmus évei alatt a lakáshoz jutás központi probléma volt rengeteg ember számára. Az egyedülálló nők különösen nehéz helyzetből indultak, és sokszor a házasság jelentett kiutat ebből a csapdából - Grexa Izabella történész a korról egy egyéni élettörténeten keresztül mesél, a ⁠Máltai Tanulmányok⁠ban megjelent ⁠kutatás⁠a alapján.
 🆙2024-től a segítő szakma lapja, a Máltai Tanulmányok a Gondolat Kiadóval együttműködésben jelenteti meg nyomtatott folyóiratát.
🖇Szerke...

A Kádár-kor lakhatási szegénysége - Grexa Izabella történész
01/17/2025

A szocializmus évei alatt a lakáshoz jutás központi probléma volt rengeteg ember számára. Az egyedülálló nők különösen nehéz helyzetből indultak, és sokszor a házasság jelentett kiutat ebből a csapdából - Grexa Izabella történész a korról egy egyéni élettörténeten keresztül mesél, a Máltai Tanulmányokban megjelent kutatása alapján. 🆙2024-től a segítő szakma lapja, a Máltai Tanulmányok a Gondolat Kiadóval együttműködésben jelenteti meg nyomtatott folyóiratát. 🖇Szerkesztőségünk és...

"Most van a jövő" - lapbemutató beszélgetés a természetes és a mesterséges intelligenciáról
01/10/2025

Az evolúció végterméke a mesterséges intelligencia?
Féljük vagy reméljük-e az AI öntudatra ébredését?
Hogyan profitálhatnak az orvostudomány digitalizációjából az elmaradott falvak lakói?
Lovász Ádám filozófus, Mike Nimród, a BCE Adatelemzés és Informatika Intézet, Infokommunikáció Tanszékének egyetemi adjunktusa és Nagy Ferenc, a ⁠Magyar Máltai Szeretetszolgálat⁠ egészségügyi területért felelős szakmai vezetője cserélt gondolatot Tóth Adrienn Anita, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képzés-fejlesztés munkacsoport-vezetőjének moderáci...

"Most van a jövő" - lapbemutató beszélgetés a természetes és a mesterséges intelligenciáról
01/10/2025

Az evolúció végterméke a mesterséges intelligencia? Féljük vagy reméljük-e az AI öntudatra ébredését? Hogyan profitálhatnak az orvostudomány digitalizációjából az elmaradott falvak lakói?
Lovász Ádám filozófus, Mike Nimród, a BCE Adatelemzés és Informatika Intézet, Infokommunikáció Tanszékének egyetemi adjunktusa és Nagy Ferenc, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi területért felelős szakmai vezetője cserélt gondolatot Tóth Adrienn Anita, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képzés-fejlesztés munkacsoport-vezetőjének moderációj...

Mágnesemberekről, hitelről és a kríziseink gyökérokáról: Csepeli György szociológus
11/07/2024

Az evoluciós tartalékaink kimerültek, de megoldást jelenthet-e az emberfölötti ember, a mesterséges intelligencia? Van-e még "hitel" hazánkban, rátalálhatnak-e a magyarok az egymás közötti bizalomra? Mi lehet az évszázadunk válságainak a "gyökéroka", és számíthatunk-e arra, hogy hamarosan kiváltság lesz dolgozni? - Csepeli Györggyel, a Magyar Szociológiai Társaság volt elnökével a Máltai Tanulmányok lapbemutató kerekasztal-beszélgetése után latolgattuk az emberiség előtt álló kilátásokat.

A segítésem célja, hogy fölöslegessé váljak - Hézser Gábor a segítők kiégéséről, izolációról és hitről
10/10/2024

🙌"Segíteni csak jól szabad" - hangzik a Máltai Szeretetszolgálat jelmondata. De megvalósítható-e ez, és milyen terheket ró a segítőkre az altruizmus belső parancsa?
Hézser Gábor pasztorálpszichológus professzor a segítőszakmában dolgozók dilemmáiról, az őket veszélyeztető lelki folyamatokról és arról, hogyan találhatjuk meg személyes üdvtörténetünket.
👁‍🗨A Máltai Tanulmányok 2024. évi 3. száma "Krízisben és traumában – A mentális jóllét fontossága a válságok idején" címmel a korunk válságjelenségei közepette megtalálható mentőöve...

A segítésem célja, hogy fölöslegessé váljak-Hézser Gábor a segítők kiégéséről, izolációról és hitről
10/10/2024

🙌"Segíteni csak jól szabad" - hangzik a Máltai Szeretetszolgálat jelmondata. De megvalósítható-e ez, és milyen terheket ró a segítőkre az altruizmus belső parancsa?
Hézser Gábor pasztorálpszichológus professzor a segítőszakmában dolgozók dilemmáiról, az őket veszélyeztető lelki folyamatokról és arról, hogyan találhatjuk meg személyes üdvtörténetünket.

👁‍🗨A Máltai Tanulmányok 2024. évi 3. száma "Krízisben és traumában – A mentális jóllét fontossága a válságok idején" címmel a korunk válságjelenségei közepette megtalálható mentő...

Lehet-e hinni ma az emberben? - korunk betegségeiről, üdvtörténetről és az elkopott kultúráról
09/30/2024

☢️ Válságok kora: van-e okunk a szorongásra és pánikra, gyógyulást reméljünk vagy tanuljunk meg együttélni az adott helyzettel? Hogyan válhatunk ellenállóvá a krízisekkel szemben a "kulturális lemeztelenedés" közepette? Mit lehet tenni az "akárkik diktatúrája" ellen, és hogyan védhetjük meg gyermekeinket a digitális világ ártalmaitól? Csepeli György, a Magyar Szociológiai Társaság volt elnöke, Hézser Gábor református lelkész - pasztorálpszichológus és Pilinszki Attila, szociológus, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének docense a Má...

Csendes forradalom a nemzetközi segélyezésben – beszélgetés Kiss Judit akadémikussal
08/26/2024

🌐A legfejlettebb országok klubjának nevezett OECD segélyezési szervezete a DAC, ahová a legtöbb feltörekvő ország is igyekszik felvételt nyerni.
❓Miért éri meg Magyarországnak a DAC égisze alatt nyújtani a segélyezésre szoruló országok számára a támogatást?
❓Hogyan lehetséges az, hogy hazánk Kínába is küld segélyt?
❓És milyen célokat tartanak szem előtt a donorok az autoriter rezsimeket támogatva?
Kiss Judit akadémikus, az IBS és a MTA KRTK professzora osztja meg gondolatait a Máltai Tanulmányok legfrissebb...

Csendes forradalom a nemzetközi segélyezésben – beszélgetés Kiss Judit akadémikussal
08/08/2024

🌐A legfejlettebb országok klubjának nevezett OECD segélyezési szervezete a DAC, ahová a legtöbb feltörekvő ország is igyekszik felvételt nyerni.
❓Miért éri meg Magyarországnak a DAC égisze alatt nyújtani a segélyezésre szoruló országok számára a támogatást?
❓Hogyan lehetséges az, hogy hazánk Kínába is küld segélyt?
❓És milyen célokat tartanak szem előtt a donorok az autoriter rezsimeket támogatva?
Kiss Judit akadémikus, az IBS és a MTA KRTK professzora osztja meg gondolatait a Máltai Tanulmányok legfrissebb...

Új donorok, régi konfliktusok - nemzetközi segélyezés a Közel-Keleten
07/17/2024

♻️Egyedülállóan szövevényes viszonyrendszer, sokféle donorérdek és egymással szenben álló elvárások jellemzik a Közel-Kelet segélyezési politikáját. 🔎Csökkent-e az orosz befolyás a térségben az utóbbi években? 🔎Mely országok állnak a pekingi tervek célkeresztjében? 🔎Van-e esély Szíria újjáépítésére, és ez kinek állna leginkább érdekében? 🎤Csicsmann László, a Corvinus Center for Contemporary Asia Studies vezetője válaszolja meg ezeket a kérdéseket. 👉"Fejlesztéspolitika a Közel-Keleten az átalakuló világrend és a regionális konfliktusok tükrében" című tanulmányában pedig t

Saját utakon - a Globális Dél felzárkózásának dilemmái
07/04/2024

❔ Hogyan lehet élni a Globális Dél egy bukott államában?
❔Lehet-e számítani a középosztály megerősödésén keresztül a hátrányok leküzdésére Afrikában vagy a Közel-Keleten?
❔Milyen módon ítélik meg a kínai befolyást ezekben a térségekben, és a nemzetközi térben milyen interakciók és feszültséggócok jöhetnek létre a közeljövőben?
A nemzetközi segélyezéssel és fejlesztésekkel foglalkozó magyar szakemberek a Máltai Tanulmányok legújabb számának bemutatóján a nyugati civilizáció...

Több gyermekre vágyunk, mint amennyi megszületik- interjú Pári Andrással, a KINCS kutatásvezetőjével
01/15/2024

Lecsökkenhet-e ötmillióra hazánk népessége az évszázad végére? Hogyan változott a magyar családok összetartása a Covid hatására? Miért lett nehezebb párt találni a mai fiataloknak, és fontosabb-e számukra ez a probléma, mint az anyagi biztonság? A Kopp Mária Intézet kutatási vezetőjével a számokon túllépve a családi kötelékeket illető tendenciákról beszélgettünk. Pári András Családra vágyunk! című tanulmánya ⁠itt olvasható

Több gyermekre vágyunk, mint amennyi megszületik- interjú Pári Andrással, a KINCS kutatásvezetőjével
01/15/2024

Lecsökkenhet-e ötmillióra hazánk népessége az évszázad végére? Hogyan változott a magyar családok összetartása a Covid hatására? Miért lett nehezebb párt találni a mai fiataloknak, és fontosabb-e számukra ez a probléma, mint az anyagi biztonság? A Kopp Mária Intézet kutatási vezetőjével a számokon túllépve a családi kötelékeket illető tendenciákról beszélgettünk. Pári András Családra vágyunk! című tanulmánya itt olvasható

Boldog családra vágynának- az örökbefogadás és a traumatikus válások dilemmáiról
12/21/2023

Egy gyermeknek az a legjobb, ha teljes, harmonikus családban nő fel. De mi történik, ha egy kicsi egyáltalán nem számíthat a család melegére? Fogadjanak-e örökbe ilyen gyermekeket egyedülállók? És hogyan állítható helyre a családi harmónia, vagy milyen módon találnak rá az egyensúlyra a szülők egy problémás válás esetén?
Szodorai Dóra szociológussal az örökbefogadás és a családi tűzfészkek dilemmáit boncolgattuk a Máltai Tanulmányok ez évi utolsó száma kapcsán, amely a családokról...

Családra vágyunk - örökbefogadás, házasságkötés, gyermekvállalás
12/12/2023

Hány gyermekre vágynak a magyar fiatalok, és mennyi jön ebből világra? Hogyan születik meg az elhatározás az örökbefogadásra, és mik lehetnek a buktatók? A bizalom végső soron öröklődik vagy tanulható? - Pári András, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért kutatási vezetője, Szabó Orsolya, a Máltai Nevelőszülői Hálózat tanácsadója és Szodorai Dóra szociológus a családon belüli, egyének közötti bizalom kérdéseit feszegették Görföl Tibor, teoló...

Ahol a diák azért nem írja meg a házifeladatot, mert a gyertya leégett - Maszlag Fanni szociológus
11/22/2023

Mit érnek ott az okostelefonok, ahol áram sincs a lakóházakban? Miért nem fordulnak már a gyülekezethez, a családtagokhoz, az iskolához sem a legszegényebb szabolcsi településeken? Számíthatnak-e bármilyen segítségre az álláskeresésben a szegregált falvakban élők?
Maszlag Fanni szociológus a bizalom legbelsőbb köreinek működéséről beszélt a Máltai Tanulmányokban bemutatott kutatásai kapcsán.
Az ELTE TÓK adjunktusának szerzőtársaival készített tanulmánya itt olvasható.

Hisznek-e még az emberek az Európa-projekt fontosságában? Csizmadia Ervin a politikai bizalomról
11/09/2023

Min múlik a választópolgárok hite, miért bíznak jobban a választópolgárok a Távol-Keleten mint Közép-Európában? Ismerjük-e úgy a magyar történelem alapító atyáit, mint az amerikaiak a sajátjaikat? Mi fontosabb: a liberalizmus vagy a demokrácia, és létezhet-e többféle járható út? A Máltai Tanulmányok idei harmadik számában Csizmadia Ervin az európai pártcsaládok és a magyar politika kapcsolatát vizsgálta, erről a dolgozatáról beszélgettünk. Az eredeti tanulmány itt olvasható

Hisznek-e az emberek az Európa-projekt fontosságában? Csizmadia Ervin az alapító atyákról és az európai pártcsaládok jövőjéről
11/09/2023

Min múlik a választópolgárok hite, miért bíznak jobban a választópolgárok a Távol-Keleten mint Közép-Európában? Ismerjük-e úgy a magyar történelem alapító atyáit, mint az amerikaiak a sajátjaikat? Mi fontosabb: a liberalizmus vagy a demokrácia, és létezhet-e többféle járható út?
A Máltai Tanulmányok idei harmadik számában Csizmadia Ervin az európai pártcsaládok és a magyar politika kapcsolatát vizsgálta, erről a dolgozatáról beszélgettünk.
Az eredeti tanulmány itt olvasható

A szolidaritás színterei - Kerekasztal-beszélgetés a társadalmi bizalomról
10/27/2023

Hogyan lehet kiépíteni a bizalmat ott, ahol már a családon belül sem mernek segítséget kérni egymástól?
Alapozhatunk-e közös értékekre a magyar társadalomban és táplálhatjuk-e a kohéziót az állampolgárságra neveléssel?
Közös úton, egymás terhét hordozva: a Máltai Tanulmányok szerzői együtt gondolkodtak a társadalom szövetének erősítéséről.
Csizmadia Ervin hivatalos politológus, Kiss Gábor kánonjogász és Maszlag Fanni szociológus Zachar Péter történésszel beszélgetett.
A...

A szolidaritás színterei - Kerekasztal-beszélgetés a társadalmi bizalomról
10/27/2023

Hogyan lehet kiépíteni a bizalmat ott, ahol már a családon belül sem mernek segítséget kérni egymástól? Alapozhatunk-e közös értékekre a magyar társadalomban és táplálhatjuk-e a kohéziót az állampolgárságra neveléssel? Közös úton, egymás terhét hordozva: a Máltai Tanulmányok szerzői együtt gondolkodtak a társadalom szövetének erősítéséről. Csizmadia Ervin hivatalos politológus, Kiss Gábor kánonjogász és Maszlag Fanni szociológus Zachar Péter történésszel beszélgetett. A Máltai Tanulmányokb

Lehetséges-e a parasztság polgárosodása? Beszélgetés Kurucz Ildikóval
08/29/2023

🚜Megmaradt-e a múlt évszázad paraszti mentalitásából valami a mai gazdálkodó társadalomban? Miért választják egyes baranyai falvakban több évtizeden keresztül újra ugyanazt a polgármestert? És van-e realitása a parasztság polgárosodásának?
Kurucz Ildikó "Paraszti mentalitástöredékek a helyi társadalmakban" című tanulmánya kapcsán erről beszélgettünk a szerzővel a Máltai Tanulmányok 2023/2. számát bemutató kerekasztal-beszélgetés után.

Visszatérő és megújuló konfliktusok - Ragadics Tamás a magyar vidék öröklött hátrányairól
07/25/2023

Nemcsak az Ormánságra, de a magyar vidékre és Közép-Európa néhány más országára is jellemző a vidéki szegénység és a cigányság összekapcsolódása - mondta el Ragadics Tamás szociológus, akivel az Öröklött hátrányok – Visszatérő és megújuló konfliktusok a Sellyei járás „felzárkózó” településein című munkája nyomán arról is beszélgettünk, van-e esély, hogy az egymásra szorultság szolidaritáshoz és összefogáshoz vezet a szegregált régiókban és megfordulhat-e az urbanizáció, vissza

Visszatérő és megújuló konfliktusok - Ragadics Tamás a magyar vidék öröklött hátrányairól
07/25/2023

Nemcsak az Ormánságra, de Közép-Európa számos más térségére is jellemző a vidéki szegénység és a cigányság összekapcsolódása - mondta el Ragadics Tamás szociológus, akivel az Öröklött hátrányok – Visszatérő és megújuló konfliktusok a Sellyei járás „felzárkózó” településein című munkája nyomán arról is beszélgettünk, van-e esély, hogy az egymásra szorultság szolidaritáshoz és összefogáshoz vezet a szegregált régiókban és megfordulhat-e az urbanizáció, visszatalálnak-e nagyobb arány

A felzárkózó települések múltja-jelene-jövője: kerekasztal-beszélgetés
06/29/2023

❔ Lehet-e fenntartható, öngondoskodó jövője mindazoknak, akik számára a legerősebb kényszer jelen pillanatban a túlélés? Hogyan lehetne garantálni, hogy a leszakadó településeken élők gyorsabban fejlődjenek a többieknél, hogy esélyük legyen felzárkózni? Csökkenthető-e a kétmillió szegénységben vagy annak küszöbén élő kiszolgáltatottsága, és megszakítható-e az a folyamat, amellyel a nyomor újratermeli önmagát?
🎤 A felzárkózó települések múltjáról-jelenéről-jövőjéről beszélgettek folyóiratunk szerzői: Hajdu Krisztina, Kurucz Ild...

A felzárkózó települések múltja-jelene-jövője: kerekasztal-beszélgetés
06/29/2023

❔ Lehet-e fenntartható, öngondoskodó jövője mindazoknak, akik számára a legerősebb kényszer jelen pillanatban a túlélés? Hogyan lehetne garantálni, hogy a leszakadó településeken élők gyorsabban fejlődjenek a többieknél, hogy esélyük legyen felzárkózni? Csökkenthető-e a kétmillió szegénységben vagy annak küszöbén élő kiszolgáltatottsága, és megszakítható-e az a folyamat, amellyel a nyomor újratermeli önmagát?
🎤 A felzárkózó települések múltjáról-jelenéről-jövőjéről beszélgettek folyóiratunk szerzői: Hajdu Krisztina, Kurucz Ildi...

A felzárkózás dilemmái - beszélgetés Pálné Kovács Ilona akadémikussal a vidék zárt világáról, a fenntartható öngondoskodás lehetőségeiről
06/14/2023

Hogyan él tovább a paraszti világ hierarchiája a mai magyar vidéken? Csak a forráshiányon múlik a szegregált falvak felzárkóztatása? Tanulhatunk-e Romániától vagy Lengyelországtól a vidék gondjainak orvoslását illetően? Mire számít a jövő évi önkormányzati választásokon Pálné Kovács Ilona akadémikus? A Máltai Tanulmányok legújabb, a felzárkózó településekkel foglalkozó száma kapcsán beszélgettünk a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának politológus-jogász egyetemi professzorával.

A vidék zárt világáról, a felzárkóztatás dilemmáiról - Pálné Kovács Ilona akadémikus
06/14/2023

Hogyan él tovább a paraszti világ hierarchiája a mai magyar vidéken? Csak a forráshiányon múlik a szegregált falvak felzárkóztatása? Tanulhatunk-e Romániától vagy Lengyelországtól a vidék gondjainak orvoslását illetően? Mire számít a jövő évi önkormányzati választásokon Pálné Kovács Ilona akadémikus?
A Máltai Tanulmányok legújabb, a felzárkózó településekkel foglalkozó száma kapcsán beszélgettünk a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának politológus-jogász egyetemi professzorával.<