Székre állok

40 Episodes
Subscribe

By: Sláger FM

Ortutay Dóri és Hajdu Steve ezúttal a legkisebbeket szólaltatják meg! A Székre állok középpontjában a gyerekek állnak, hiszen nem csupán ők tanulhatnak tőlünk, hanem a mi világunk is bővülhet azzal, ha odafigyelünk rájuk. A podcast arra tesz kísérletet, hogy megtudjuk, hogyan gondolkoznak, éreznek, szemlélnek bennünket és a mai világot a gyerekek, természetesen a toleranciát, az együttműködést és a segítőkészséget mindenek elé helyezve. A legkisebbek is önálló személyként, egyéniségként vesznek részt a műsorban...

Utazzunk Berlinbe nyáron? 🥨✈️I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel
#67
Today at 1:00 PM

Beni és Máté érkezett hozzánk és a színes hírek segítségével - mely a hollandiai Corpus Múzeumról szólt - a belső szervektől eljutottunk a relaxációig. Ez az egyetlen hely egyébként a világon, ahol szó szerint belülről járhatjuk be az emberi testet. Aztán érdeklődéssel hallgattuk egyikük berlini élménybeszámolóját, a város ugyanis tele van izgalmas, rejtett helyekkel és megtudtuk, hogy néz ki most Berlin, mit érdemes megnéznünk, ha odautazunk. A háziállatokkal pedig útra keltünk egy titkos bul


Minden kisfiú álma az, hogy focista legyen?⚽️ I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel
#66
06/10/2025

Martin és Bende újra a vendégünk, így a foci azonnal szóba került. A színes hírek kapcsán a zajokkal kapcsolatos vélemények érdekeseken alakultak, mert a horkolás kevésbé zavaró lehet, míg a kutyaugatás vagy az eresz zaja igen bosszantó. A fiúk szerint foci közben viszont elengedhetetlen a kommunikációhoz a hangoskodás. A kvízkérdésekkor próbáltuk kitalálni, hogy milyen állat a kuvasz és milyen láda van a díszített ládákon. Végül jött a szorzás… nos, mindig jó újra felfrissíteni a mat


Népszerű még a Barbie a kislányok körében?👧🏼🎀 I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel
#65
06/03/2025

Lucy és Lili érkezett hozzánk, a lányok egyen pólót vettek erre a napra. A színes hírek kapcsán a Barbi baba és a Götz baba jött szóba és természetesen az, hogy milyen ruhát adjuk rájuk. Plüssökkel aludni sokak szerint megnyugtató, míg a babák inkább játékra ösztönöznek. Vajon milyen elképzeléseik vannak a lányoknak arról, hogy milyen lesz felnőttként együtt élni valakivel? Azt azonban már most is tudják, hogy a valódi kapcsolatok alapja a törődés és odafigy


Milyen varázserőt szeretnének a gyerekek?🔮 I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel
#64
05/27/2025

Kamilla és Merse többször volt már nálunk. A mostani adás ajándékozással indult, majd vendégeink a gyurmázás rejtelmeibe avattak be minket. A színes híreink ezúttal is nagyon szórakoztatóra sikeredtek, ami kapcsán kiderült, hogy kinek, milyen világrekordjai vannak, mert vannak. A varázserő és a teleportálás is elég menő dolog lenne – erről is beszéltünk a Székre állok mostani adásában.


Iza és Áron unokatestvérek. Megbeszéltük, hogy a bújócska vagy a számháború a kedveltebb közös játék, hiszen mindkettő remek választás, tele izgalommal és stratégiával. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 63. adás
#63
05/20/2025

Iza és Áron unokatestvérek. Megbeszéltük, hogy a bújócska vagy a számháború a kedveltebb közös játék, hiszen mindkettő remek választás, tele izgalommal és stratégiával. A képzeletbeli palota építése pedig szórakoztató volt, főleg úgy, hogy ezt el is játszottuk. A Székre állok mostani adásában elmentünk sátorozni is egy kicsit.


Récsi és Panna a vendégünk, egyikőjük már színházi darabban is szerepel, amiből egy betétdalt és egy saját szerzeményt is hallhattunk. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 62. adás
#62
05/13/2025

Récsi és Panna a vendégünk, egyikőjük már színházi darabban is szerepel, amiből egy betétdalt és egy saját szerzeményt is hallhattunk. Vajon mi miatt tudja egy házikedvenc a saját gazdiját terrorizálni? Erre is választ kapunk és arra is, hogy mesenézés közben jön az ihlet, de hogy mi az az ihlet, azt is elmondták a lányok. Arra jutottunk, hogy a szelektív hallás az leginkább a lányokra jellemző tulajdonság. A mesék még mindig népszerűek, de hogy ezeket olvasni...


Mi a kedvenc járműve a kicsiknek?✈️🚂 I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel
#61
05/06/2025

Anna és Samu a vendégünk. Samu szavalóversenyen egy Laczkfi János verssel nyert, ezt meg is hallgattuk. Anna pedig átvette Dóri helyét, ő olvasta fel a híreket, ami egy repülőn történt incidensről szólt. Ennek kapcsán kiderült, hogy egyikőjük szeret repülni, míg másikuk nagyon nem szeret repcsivel utazni. A vonatozási szokásokat is átbeszéltük és ekkor megtudtuk, hogy a hajózást mindketten szeretik, viszont a nyarat nem. Hogy kihez melyik évszak áll közel, azt megtudhatják a Székre Állok mostani adásából.


Ármin és Sanyika nagycsoportos ovis és mindkettőjüknél már járt a fogtündér, akinek a látogatása mindig izgalmas esemény. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 60. adás
#60
04/29/2025

Ármin és Sanyika nagycsoportos ovis és mindkettőjüknél már járt a fogtündér, akinek a látogatása mindig izgalmas esemény. Talán csillogó szárnyai vannak vagy varázsporral hinti be a kiesett fogakat? A színes hírek kapcsán az egészséges ételek is szóba kerültek, így a „kenyérgyurka” is, ami nem annyira finom. Ez vajon valami péksütemény, amit nem sikerült tökéletesre? A Székre állok mostani adásában a srácok elárulták, hogy mi a különbség a szerelem és a szeretet között.


Panna és Áron unokatestvérek. Áron egy naptárral érkezett, amibe mindent feljegyez, hogy el ne felejtse. Egy számkódos naplót is hozott, de ebbe sajnos nem nézhettünk bele. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 59. adás
#59
04/22/2025

Panna és Áron unokatestvérek. Áron egy naptárral érkezett, amibe mindent feljegyez, hogy el ne felejtse. Egy számkódos naplót is hozott, de ebbe sajnos nem nézhettünk bele. Pannának is vannak titkos dolgai, ezek a lakattal záródó emlékkönyvében rejtőznek. A talált tárgyak kapcsán megbeszéltük, hogy mit szabad eltennünk és mit nem és adnánk-e érte jutalmat, ha valaki megtalálja az elveszett tárgyainkat. A Székre Állok mostani adásában egy mondóka kapcsán megtudtuk, hogy a csiga háza hol ég.


Hanna és Dorina művészeti iskolába járnak, rajz tagozatosok és sokféle érdekes tantárgyuk van a rajzon kívül. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 58. adás
#58
04/08/2025

Hanna és Dorina művészeti iskolába járnak, rajz tagozatosok és sokféle érdekes tantárgyuk van a rajzon kívül. A színes hírekben egy kis sarkiróka tűnt fel, aki a társa után gyalogolt több ezer kilométert. Így eljutottunk mi is addig, hogy nem biztos, hogy mindig szükségünk van társra és megbeszéltük, hogy van-e különbség a magány és az egyedüllét között. A Székre Állok mostani adásában megtudhatják, hogy mi a titka annak, hogy valaki kitűnő tanuló legyen.


Martinnal és Bendével a színes hírek kapcsán átbeszéltük, hogy a fiúk milyen rekordot tudnánk összehozni. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 57. adás
#57
04/01/2025

Martinnal és Bendével a színes hírek kapcsán átbeszéltük, hogy a fiúk milyen rekordot tudnánk összehozni. Ha a srácok felfedezők lennének, nagyon érdekes embereket és tárgyakat vinnének magukkal az útra és megtudtuk, hogy milyen új dolgokat fedeznének fel. A kvízkérdésben benne volt egy kakukktojás, meg egy igazi kakkuktojás is, de hogy ez miért volt vicces, azt megtudhatják a Székre Állok mostani adásában.


Martin és Bende már sokszor vendégeskedett nálunk. A Squid game (Nyerd meg az életed) című film kapcsán megtudtuk, hogy ennek mintájára készült már társasjáték is, amit a srácok is játszanak. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 56. adás
#56
03/25/2025

Martin és Bende már sokszor vendégeskedett nálunk. Bende haja továbbra is hosszú, de Martin nagy örömére, most az ő haja sem lett rövidre vágva. A Squid game (Nyerd meg az életed) című film kapcsán megtudtuk, hogy ennek mintájára készült már társasjáték is, amit a srácok is játszanak. Az idei suli farsangon ezúttal is volt tombola, Martin igen szerencsés volt, míg Bende szerint teljes pénzkidobás volt. Ő ugyanis semmit sem nyert. Egyikük kedvenc dalát, a Juice WRLD: Luicid Dreams című szá...


Regi zsiráf, Gréti koala szeretne lenni, de van egy híres állat is, a kapibara, melyről dal is született. A lányok felnőttként mindenképpen szeretnének dolgozni. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 55. adás
#55
03/18/2025

Regi zsiráf, Gréti koala szeretne lenni, de van egy híres állat is, a kapibara, melyről dal is született. A lányok felnőttként mindenképpen szeretnének dolgozni. Regi leginkább ruhatervező szeretne lenni, míg Gréti pék, rajz- vagy matektanár, sőt, még rapper is, de a dalai nem magyar nyelvűek lennének. Az egyik kvízkérdés kapcsán pedig azon viccelődtek a Székre Állok kis vendégei, hogy hogy hívták Szent István feleségét.


Tamara három plüssel érkezett, Odett pedig néggyel de az igazi meglepetés az egy 44 éves állat volt, de hogy az kié és mit lehet róla tudni, az a Székre Állok mostani adásából tudhatják meg. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 54. adás
#54
03/11/2025

Tamara három plüssel érkezett, Odett pedig négyet hozott magával, de az igazi meglepetés az egy 44 éves állat volt, de hogy az kié és mit lehet róla tudni, az a Székre Állok mostani adásából tudhatják meg. A színes hírek kapcsán beszéltünk egy „zöld” néniről, a szokásairól és arról is, hogy kinek mi a kedvenc színe.


Lujzi és Lujza 10 évesek, mi pedig 1 évesek lettünk, mármint a Székre Állok műsora. A jeles nap alkalmából elárultuk, hogy hány évesek szeretnénk lenni. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 53. adás
#53
03/04/2025

Lujzi és Lujza 10 évesek, mi pedig 1 évesek lettünk, mármint a Székre Állok műsora. A jeles nap alkalmából elárultuk, hogy hány évesek szeretnénk lenni. Beszélgettünk állatokról, kedvenc tantárgyakról és egy nem is olyan régi buliban látott különleges állatról. De hogy a láma szeme milyen színű, azt csak a Székre Állokból tudhatják meg.


Beni és Máté a vendégünk. A vagány hajuk láttán arra voltunk kíváncsiak, hogy a szüleik vagy ők maguk döntenek arról, hogy milyen hajuk legyen. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 52. adás
#52
02/25/2025

Beni és Máté a vendégünk. A vagány hajuk láttán arra voltunk kíváncsiak, hogy a szüleik vagy ők maguk döntenek arról, hogy milyen hajuk legyen. A színes hírek kapcsán a Mikulás, a Jézuska is szóba került és megtudtuk, hogy kinek melyik a kedvenc ünnepe. A kvízkérdésektől kicsit elkanyarodva pedig a házi kedvenceink különleges szokásait beszéltük meg és kiderült, hogy a macskák sokszor ugyanazt a hangot adják ki, ha valamit el akarnak érni nálunk. Hogy melyek ezek...


Szofi és Anna ezúttal plüssök nélkül érkezett a stúdióba, ennek okát megtudhatják a Székre Állok mostani adásából. Az is kiderül, hogy hogy került egy páva egy üzletbe. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 51. adás
#51
02/18/2025

Szofi és Anna ezúttal plüssök nélkül érkezett a stúdióba, ennek okát megtudhatják a Székre Állok mostani adásából. Az is kiderül, hogy hogy került egy páva egy üzletbe. Azon is tanakodtunk, miként tudnánk eljutni a londoni Harry Potter Stúdióba, ahová nagyon szeretnének a lányok elmenni, Szofi és Anna ugyanis nagy tudói a filmsorozatnak, vannak kedvenc karaktereik is. De hogy a Barbie babának van-e szüksége társra, azt is megtudják a mostani adásból.


Olívia és Erik osztálytársak, negyedikbe járnak. A színes hírek kapcsán megtudtuk, hogy melyek a kedvenc ételeik és azt is, hogy mi a legjobb tükörtojás titka. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 50. adás
#50
02/11/2025

Olívia és Erik osztálytársak, negyedikbe járnak. A színes hírek kapcsán megtudtuk, hogy melyek a kedvenc ételeik és azt is, hogy mi a legjobb tükörtojás titka. Megbeszéltük a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjait és azt, hogy miért fontos ebben is a mértékletesség. Olyan vicceket hallottunk a mostani Székre Állok műsorában, amiket korábban még sosem.


Áron és Ármin szeretne youtube csatornát indítani, AriAr lesz a neve. Már van bevonuló zenéjük is, amit nálunk hallhatnak először. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 49. adás
#49
02/04/2025

Áron és Ármin szeretne youtube csatornát indítani, AriAr lesz a neve. Már van bevonuló zenéjük is, amit nálunk hallhatnak először. Kitaláltuk, hogy milyen legyen az első videoklip, milyen autók és kik szerepeljenek majd benne. A későbbiekben a srácok akár együttest is alapítanánk. A színes hírek kapcsán mindenki elárulta, hogy milyen állat szeretne lenni és milyen tulajdonságaikat irigylik. Próbáltunk varázsolni is, de hogy teljesült-e a kívánság, az kiderül a Székre Állokban mostani adásból.


Kamilla remekül rajzol, Merse pedig képregényeket készít. Közösen arra jutottunk, hogy a műveikből majd rendeznünk kellene egy kiállítást vagy árverést. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 48. adás
#48
01/28/2025

Kamilla remekül rajzol, Merse pedig képregényeket készít. Közösen arra jutottunk, hogy a műveikből majd rendeznünk kellene egy kiállítást vagy árverést. A Székre Állok színes hírében két pitonról beszéltünk, de ekkor elszabadult a „pokol” a stúdióban és két részre is szakadt a csapat. Kiderült, hogy milyen nagyratörő terveik vannak a fiataloknak és közös projektben is gondolkodnak. A kvízkérdéseket pedig szinte be sem tudtuk fejezni, annyit neveztük 😊


Tamara és Odett nem kevés plüssel érkezett a stúdióba, de ami ennél is sokkal izgalmasabb, hogy Tamara készített egy „könyvet” is nekünk, melynek címe: Lilike nagy rádiós kalandja. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 47. adás
#47
01/21/2025

Tamara és Odett nem kevés plüssel érkezett a stúdióba, de ami ennél is sokkal izgalmasabb, hogy Tamara készített egy „könyvet” is nekünk, melynek címe: Lilike nagy rádiós kalandja. Hogy ez a több oldalas színes képekkel illusztrált kis írás mit tartalmaz, azt a Székre Állok mostani adásából megtudhatják. A vendég plüssök neveit is megtudtuk, ezen nagyon sokat nevettünk illetve a hazugság és füllentés közötti különbséget is meghatároztuk közösen.


Anna és Samu osztálytársak, velük elsőként arról beszélgettünk, hogy szerintük melyik korban jó élni, amit érvekkel is alátámasztottak. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 46. adás
#46
01/14/2025

Anna és Samu osztálytársak, velük elsőként arról beszélgettünk, hogy szerintük melyik korban jó élni, amit érvekkel is alátámasztottak. A sárgaszemű pingvintől eljutottunk a különleges képességekhez, tehetséghez, így kiderült az is, hogy vendégeink miben jeleskednek és elárulták azt is, mi kell ahhoz, hogy valamiben jók legyünk. A Székre Állok kvízkérdésein ezúttal is sokat nevettünk.


Mirus és Szofi nagyon menő ruhába érkezett hozzánk, így a divat is azonnal szóba került a Székre Állok mostani podcastjában. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 45. adás
#45
01/07/2025

Mirus és Szofi nagyon menő ruhába érkezett hozzánk, így a divat is azonnal szóba került a Székre Állok mostani podcastjában. A színes hírek kapcsán egy paca nyomába eredtünk, próbáltuk megfejteni közösen azt is, hogy mi lehet ez. A titok is szóba került, de sajnos nem tudtuk meg a cserfes lányok legnagyobb titkait, a kedvenc sütijüket viszont igen.


Mila és Mirkó a Székre Állok szilveszteri különkiadásának vendégei. Megbeszéltük, ki, hogyan búcsúztatja az óévet és miként köszönti az újévet. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 44. adás
#44
12/31/2024

Mila és Mirkó a Székre Állok szilveszteri különkiadásának vendégei. Megbeszéltük, ki, hogyan búcsúztatja az óévet és miként köszönti az újévet. A kisállatok és a petárdázás is téma lesz, de megbeszéljük azt is, hogy milyen újévi fogadalmakat teszünk, ha egyáltalán teszünk. 


Lucy és Iza a Székre Állok karácsonyi különkiadásának szereplői. A lányoktól megtudjuk, hogy a családjuk hogyan készül az ünnepekre és azt is, hogyan kell levelet írni a Jézuskának. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 43. adás
#43
12/24/2024

Lucy és Iza a Székre Állok karácsonyi különkiadásának szereplői. A lányoktól megtudjuk, hogy a családjuk hogyan készül az ünnepekre és azt is, hogyan kell levelet írni a Jézuskának. Egy csodaszép karácsonyi verstől pedig mindannyian meghatódtunk.


Récsi egy 4 éves macival érkezett, Panna nem hozott plüsst magával. Bölcsi óta barátok, terveik szerint nagyon sokáig barátok is maradnak, lehet az esküvőjükre is meghívják majd egymást. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 42. adás
#42
12/17/2024

Récsi egy 4 éves macival érkezett, Panna nem hozott plüsst magával. Bölcsi óta barátok, terveik szerint nagyon sokáig barátok is maradnak, lehet az esküvőjükre is meghívják majd egymást. A rendrakásról beszélgettünk, hogy azt mikortól kell elkezdeni, korhoz van-e kötve. És hogy milyen felhők vannak, azt a cserfes kislányok elárulják a Székre Állok mostani podcastjában.


Dalma légtornázik, Maja kosárlabdázni szeretne, de már arról is beszéltünk, hogy milyen lenne az a megfelelő munkakör, amiben jól éreznék magukat. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 41. adás
#41
12/10/2024

Dalma légtornázik, Maja kosárlabdázni szeretne, de már arról is beszéltünk, hogy milyen lenne az a megfelelő munkakör, amiben jól éreznék magukat és meghatározták a nyugdíjas fogalmát is. A kvízkérdéseknél próbáltunk segíteni, de ezt végül bevallották a lányok. Megtudtuk miért jó olvasni és a Székre Állok mostani podcastjában hallhatják azt is, hogy milyen lenne a modern, csajos űrruha.


Gréti és Regi 3. osztályosok, a Sláger FM-ben jártak először rádiós stúdióban. Egy hír kapcsán megtervezték a lányok a saját házukat és megtudtuk, hogy kinek milyen lenne a sajátja. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 40. adás
#40
12/03/2024

Gréti és Regi 3. osztályosok, a Sláger FM-ben jártak először rádiós stúdióban. Egy hír kapcsán megtervezték a lányok a saját házukat és megtudtuk, hogy kinek milyen lenne a sajátja. Aztán kikötöttünk Amerikában és megbeszéltük, hogy miért is jó oda utazni, ott nyaralni. Hogy ki ír a Mikulásnak és ki nem, azt a Székre Állok mostani podcastjából kiderül.


Máté és Dani osztálytársak. A plüssök sok mindenben segítenek, de azért a szülőkkel aludni még mindig a legbiztonságosabb és legjobb érzés. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 39. adás
#39
11/26/2024

Máté és Dani osztálytársak. Dani szülinapos, ma (11.26.) ünnepli a 8. születésnapját.😊 A plüssök sok mindenben segítenek, de azért a szülőkkel aludni még mindig a legbiztonságosabb és legjobb érzés. A színes hír témája egy tehén volt, amin nagyon sokat nevettünk, majd kaptunk a srácoktól filmajánlókat is. A kedvenc járműveikkel kapcsolatban többször is hangutánzóverseny helyszíne lett a Sláger FM stúdiója. De hogy ez miként szól, azt a Székre Állok mostani podcatjában hallhat


Tamara és Odett osztálytársak, barátnők és az állatokat mindketten nagyon szeretik. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 38. adás
#38
11/19/2024

Tamara és Odett osztálytársak, barátnők és az állatokat mindketten nagyon szeretik. Egyikőjük majd állatorvos szeretne lenni, így beszéltünk arról, ha beteg a kiskedvencünk, ezt miből tudhatjuk meg. A színes hír kapcsán az ékszerek kerültek a középpontba, a lányok legjobban az igazgyöngyöt és a kristályokat kedvelik. Énekeltek és Móra Ferenc: A cinege cipője című versét is előadták a lányok a Székre Állok mostani podcatjában.


Anna és Adél harmadikosok, hiphop táncosok és a divat már nagyon fontos nekik. Észre is veszik, ha valaki nem trendi ruhában van. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 37. adás
#37
11/12/2024

Anna és Adél harmadikosok, hiphop táncosok és a divat már nagyon fontos nekik. Észre is veszik, ha valaki nem trendi ruhában van. Egy rögtönzött könyvklub keretében fiataloknak szóló könyvekről kaptunk bemutatót, majd gondolatban elutazunk Balira, bepakoltunk a bőröndbe, azonban érdekes dolgok kerültek a csomagokba. Hogy melyek ezek, azt a Székre Állok mostani podcatjából megtudhatják.


Mirkó és Merse 8 évesek, nagyon jól tanulnak. Az iskolai magatartás fontos és megtudtuk azt is, hogy mi kell ahhoz, hogy még jobbak legyünk. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 36. adás
#36
11/05/2024

Mirkó és Merse 8 évesek, nagyon jól tanulnak. Az iskolai magatartás fontos és megtudtuk azt is, hogy mi kell ahhoz, hogy még jobbak legyünk. A környezetszennyezés, a globális felmelegedés, az állatvédelem kérdése is központi téma már ilyen fiatal korban is. A kihalás szélén álló fajokról és arról is beszéltünk a Székre Állok mostani podcatjában, hogy mit tehetünk ez ellen.


Dani és Máté nagyon szereti a tömegközlekedési eszközöket, így nem volt nehéz dolgunk megbeszélni velük a jövő járműveit, de a srácok a külföldi vonatok neveit és sebességeit is azonnal tudták. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 35. adás
#35
10/29/2024

Dani és Máté nagyon szereti a tömegközlekedési eszközöket, így nem volt nehéz dolgunk megbeszélni velük a jövő járműveit, de a srácok a külföldi vonatok neveit és sebességeit is azonnal tudták. A járművekkel kapcsolatos matek is remekül ment a fiúknak, de a legjobbak mégis abban voltak, ahogy utánozták a villamosok hangját.


Bende és Martin nagyon jó barátok. Elárulták, hogy melyik az a játék, amit bármikor szívesen játszanak. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 34. adás
#34
10/22/2024

Bende és Martin nagyon jó barátok. Elárulták, hogy melyik az a játék, amit bármikor szívesen játszanak. Vannak taktikák amikkel össze lehet tartani a csapatot, de vannak akik csalnak is, de ez a srácok szerint nem túl szép. A leghangosabb állatokról is lerántottuk a leplet. De milyen hangok és zajok a legidegesítőbbek? Ezeket megtudhatják a Székre állok mostani podcastjából.


Atina és Fruzsi osztálytársak, egyikőjük énekesnő szeretne lenni, másikuk színésznő. Egy amerikai kísérlet kapcsán a háziállatokról beszéltünk, a dejavu és az álmok is szóba kerültek. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 33. adás
#33
10/15/2024

Atina és Fruzsi osztálytársak, egyikőjük énekesnő szeretne lenni, másikuk színésznő. Most a sakk és a tenisz vonzza őket. Egy amerikai kísérlet kapcsán a háziállatokról beszéltünk, a dejavu és az álmok is szóba kerültek. Vannak kedvenc ünnepeik, de hogy melyik az igazi, azt egy dalban is bemutatták a lányok a Székre állok mostani podcastjában.


Lucy és Iza nyári tábori élményeit beszéltük át, a különleges állatok kapcsán pedig egy négyfülű macska és foltos Balázs is szóba került. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 32. adás
#32
10/08/2024

Lucy és Iza nyári tábori élményeit beszéltük át, a különleges állatok kapcsán pedig egy négyfülű macska és foltos Balázs is szóba került. Hogy a koboldok veszélyesek-e, azt elárulták a lányok. Na de milyen lenne az űrutazásunk és milyen kis állatért rajonganak, az a Székre állok mostani podcastjéből kiderül.


Bende és Martin voltak a vendégeink és még mindig a nyár, a táborok voltak napirenden. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 31. adás
#31
10/01/2024

Bende és Martin voltak a vendégeink és még mindig a nyár, a táborok voltak napirenden. De a hajak hosszúsága mellett sem mehettünk el szó nélkül, mert ezúttal Martin haja volt hosszabb és Bende haja rövidebb, ami igen fontos téma mindig a srácoknál. Megtudtuk, hogy mi a különbség az igazi kutya és a robotkutya között és ha lenne robotunk, akkor milyen nevet kapna. De hogy van-e még olyan dolog, amit 4. osztályban érdemes gyűjteni, az a Székre állok mostani podcastjéből kiderül.


Marcell és Albert a Francia Iskola tanulói, jó barátok. A színes hírekkel kapcsolatban szó volt arról, hogy az állatok is gyászolnak, de velük kapcsolatban persze a vidámság sem maradhatott el. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 30. adás
#30
09/24/2024

Marcell és Albert a Francia Iskola tanulói, jó barátok. A színes hírekkel kapcsolatban szó volt arról, hogy az állatok is gyászolnak, de velük kapcsolatban persze a vidámság sem maradhatott el. A szelektív hulladékgyűjtés, a műanyag palackok visszaváltása kapcsán is sok jó gondolatot osztottak meg a fiúk velünk. Megtudtuk, hogy van különbség a szerelem és aközött, hogy valaki tetszik. De hogy mi is a szerelem és szabad-e sírni a fiúknak, az a Székre állok mostani podcastjéből kiderül.


Sofia és Gréta nagyon jó barátnők és osztálytársak is a Francia Iskolában. Ezúttal is elsőként a nyaralás volt a téma. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 29. adás
#29
09/17/2024

Sofia és Gréta nagyon jó barátnők és osztálytársak is a Francia Iskolában. Ezúttal is elsőként a nyaralás volt a téma. Egy hír kapcsán egy eltűnt cica után arról beszélgettünk, hogy volt-e már, hogy eltévedtek valahol. Ha ez egyszer mégis megtörténne, sikerülne-e hazatalálniuk. Tanultunk franciául számolni, ami nem tűnt egyszerűnek. Ezt is hallhatják a Székre állok mostani podcastjában.


Piros és Ambrus unokatestvérek, ezúttal is még a nyaralásról beszélgettünk és a színes hírek kapcsán a tanévkezdésről is, az iskolai szünetekben történő játékokról. Székre Állok - Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel | 28. adás
#28
09/10/2024

Piros és Ambrus unokatestvérek, ezúttal is még a nyaralásról beszélgettünk és a színes hírek kapcsán a tanévkezdésről is, az iskolai szünetekben történő játékokról. A kedvenc állatok és a koi ponty is szóba került és az is, hogy a Balatonnál rendezett International Carp Cup-on mekkora súlyú halat fogtak ki a tóból. A Székre állok mostani podcastjéből megtudhatják azt is, hogy ki milyen autó lenne legszívesebben.